Miért írom és kinek a blogot?
Hát elsősorban magamnak, nagyon fasza lesz majd pár év múlva visszaolvasni (bár jobban belegondolva most sem nézegetem még a képeket a régi túrákról..), és ezzel egyúttal az otthoniak is tájékoztatást kaphatnak a 2 hetes kínai nyaralásunkról, nem kell majd sms-ben zanzásítani a lényeget. Sőt akár az is elképzelhető, hogy valaki idegen téved ide és merít erőt a saját útjához, szóval nem kicsi a felelősség..
A lényeg: 2 hetet nyaralunk Kínában Irinával, 4 nap Sanghaj a többi Peking. Saját (illetve főleg Irina) szervezésű a dolog, Finnairral megyünk Helsinkin keresztül Pekingba, majd egy ottalvós vonattal átruccanunk Sanghajba és aztán visszavonat, visszarepülő.
Előzetesen lefoglaltunk szállást Pekingben a booking-on, a vonatjegyek már ki is vannak fizetve és elvileg küldik a megfefelő szállodába, A sanghaji hotel is le van rendezve és a második szakaszra Pekingbe is foglaltunk, de az még visszamondható. Odaúton alszunk egyet Helsinkiben egy reptér melletti szálláson - így a Finnairrel megyünk a másik opció Egyptair (kairói reptéri éjszakázás) helyett.
Ezt a blogot már Pekingben kezdem írni, tehát szerencsésen megérkeztünk, de azért jó utat magunknak így ezúton is!