Lehet, hogy kicsit furcsának tűnik, de nekem általában egy nyaralás kb max 10-12 napra van hitelesítve, utána már lassacskán mennék vissza haza a nyugiba a normális dolgaimhoz. Egy kicsit itt is lehet ezt most érezni, mert jó dolog kikapcsolni meg minden, de sokkal királyabb lenne, ha mondjuk 8 nap után azt lehetne mondani, hogy STOP, most vissza a normálisba, aztán 1 hónap múlva folytatjuk a maradék 6 nappal. Ok, tudom van rá megoldás, úgy hívják, hogy 1 hetes nyaralás, de annyi időre meg nem érdemes messzire utazni. Mindenesetre azért megpróbáltuk jól kihasználni az utolsó két napot, arra is vigyázva, hogy ne legyen túl izzadtságszagú.

Ez azzal is járt, hogy még többet aludtunk (most már nálam is felkúszott 9-10 órára a napi adag), illetve jobban odafigyelünk, hogy csak minőségi helyen együnk, mert már csak kevés lehetőség van új kajákat kipróbálni, ezért bele kell húzni.

Tegnap a program gerince az állatkertben volt, meg akartuk nézni a legendás pandákat, illetve nagyon dícsérte az útikönyv az akváriumos részt is.  Nos, a budapesti állatkert is jó hírnek örvend, és kocsival kb 3 percre lakunk tőle, de még egyszer sem sikerült elmenni az utolsó 5 évben, ez azért sokat elmond arról, hogy mennyire érdekel ez a program. De Irina nem akart újabb parkokat, én pedig újabb vásárlást, úgyhogy ez jó kis kompromisszumnak tűnt, és végül is egynek elment. A pandák túl vannak hájpolva, nem csinálnak semmit, csak döglenek, esetleg rágcsálnak. Ennyi törődésért azért kicsit többet várna az ember! Ha elég kitartóan nézed a képet, akkor középen enni fog  panda - ezt kaptuk mi is!

És egy pózeres:

A vizes rész olyan szintem meg volt tömve visítozó és rohangáló (hátul kivágott naciban, hogy praktikus legyen) gyerekekkel, hogy mikor néztem a mellettünk lévő zsúfolt akváriumokat, az merült fel, hogy igazából a halak ingyen látják ugynazt a látványt, amiért mi fizettünk. A végén viszont volt egy fóka- és delfinshow, az eléggé ott volt, még nem voltam ilyenen, ezek a delfinek tényleg jól nyomják.

Mivel lassan vége, ezért módszeresen búcsúzkodtunk a várostól, ennek jegyében visszamentünk az eddigi legjobb éttermünkbe a Sanlitun környékre, és kirendeltünk 5 féle egzotikus cuccot. Sajnos most nem jött össze. A kígyóból készült húsgolyó savanykás volt (lehet, hogy a szósz miatt csak), és inkább rossz, mint közepes ízű. Volt egy tutinak tűnő étel: marhahús valamilyen módra, bambusszal. Nos az a „valamilyen módra” nem kellett volna, mert azt jelentette, hogy valahogy megfőzték és befestették a zsíros részét, hogy ehetőnek tűnjön, de amikor egy jó nagy darabba belekóstolsz, akkor félúton a gyomorba tudatosul benned, hogy telibe toltál el egy jó kis színtiszta hájdarabot..A kacsaszív az elment, bár túl savanyú volt a szósz, egyedül a korábban unalmasnak tűnő tojásos palacsinta volt ehető, az tompította a többinek az ízét. Kár hogy leromboltunk ezekkel a rossz választásokkal egy korábbi mítoszt..A kaja után már csak egy cél lebegett a szemünk előtt: minél hamarabb hazajutni a szállodai szobába!

Utolsó napra korábban a víziparkot terveztük, de szerencsére reggel még egyszer rákerestünk, és kiderült, hogy iszonyatosan tömve van hétfőn is, ráadásul baromi retkes az összes öltöző és zuhanyzó. Úgyhigy inkább a jó időt kihasználva elmentünk inkább a Tiltott Városba, amelynek a környékét már az első napon is bebarengoltuk. Ez egyszemélyben volt épület és park is, de tényleg a jobbik fajtából, és végre monszunidő nélkül is láttuk a környéket.

Előtte még délben elmentünk a környék legtutibb kacsázó helyére, az utolsó napot méltón akartuk megtartani. A rangját némileg megadja, hogy sorszámot kell húzni, aztán fél-másfél órás várakozási idő kell a bejutáshoz (szerencsére nem kell ott megvárni, el lehet mászkáni). Úgy gondoltuk, hogy este lesz az ünnepi pekingi kacsa, délben pedig megint próbálunk szolídan kockáztatni. Ugye itt elsősorban a kacsát tudják jól, ezért nem a pekingi változatot, hanem rántott ananászos kacsát kértünk tavaszi tekercsekkel és lótuszmagból készült süteményt. Kihozzák a kacsát, megízlelejük, valami oltári szar, Irina azt mondja, hogy ez szerinte hal (ugye ő rosszul van a helételek szagától is). Inkább savanyú volt, úgyhogy ananásznak is fura volt egy kicsit. Viszont teljesen úgy nézett ki, mint az étlap képén, elkönyveltük, hogy biztos a fűszerezése volt fura. Aztán este kiderült, mikor jobban átnéztük ismét az étlap képeit, hogy a pincérfaszi (aki ugye nem tud egy kukkot sem angolul, de még olvasni sem, ezért a képekre mutogatva vesszük fel a rendelést) valamit összekeverhetett, és sajnos az ugyanúgy kinéző rántott skorpióhút hozták ki. Hát nem volt jó.

A délutáni programok viszont annál inkább! A Tiltott Város tényleg lenyűgöző, szép, nagy terek vannak benne, amelyek teljesen felszívták a hétfőn mérsékeltebb tömeget. Jó érzés volt Peking gyakorlatilag legközepén szinte teljesen egyedül sétálgatni. Most is jöttek fényképezkedni a helyi lányok - nyilván Irinához.

Ezután még gyorsan elugrottunk az első nap már meglátogatott Jingshan Parkba, megnézni a panorámát a városra jó időben is. Azért van egy kis különbség az első napihoz képest, bár élőben jobban kijött, mert a páratartalmat is lehetett érezni.

A végére még kipróbáltunk egy riksát is. Eddig ezeket módszeresen kerültük, mert nagyon agresszívak voltak a sofőrök, semmi kedvem nem volt hozzá, hogy jól átverjenek, aztán ott kelljen veszekedni a végén az áron. Most viszont egy női sofőr ajánlkozott, és sikerült előre megalkudni a díjban. Nagyon fasza volt az út, igazából valószínűleg már korábban is meg kellett volna próbáljuk, az elején egy kemény alkuval.

220 felett..

Este aztán a záró kacsavacsora a jó helyen. Ezúttal tényleg kacsát hoztak, pekingi módra a szokásos kellékekkel (kicsi palacsinták , amelyekbe be lehet csomagolni a pakkot, uborka, zöldhagyma, és szójaszósz). Pompás volt, méltó záróvacsora! Így készült az utolsó fázis, az utánpörkölés:

Egy pár megfigyelést még ideírok, nehogy bennem maradjon, és megártson :

- érthetetlen módon nincsen jó kínai popzene (vagy legalábbis nem sikerült vele találkozni), kénytelenek ők is a nyugati médiában ömlő számokat játszani, ha jó hangulatot akarnak teremteni. Szégyen.
- a nyugati gyorsétteremláncok (Meki, KFC, Starbucks főleg) szinte teljesen letarolják a pekingi és sanghaji picot, tűt sem lehetett leejteni egyik helyen sem, pedig minden második sarkon beléjük lehet botlani. Ha hirtelen még egyszer ennyi nyitnának, az is simán tele lenne.
-szupermarketek viszont egyáltalán nincsenek. Egyetlen WuMartot láttunk a két hét alatt, pedig sokat mászkáltunk a városban. Sztem inkább naponta eljárnak vásárolni a kisboltokba.
- Az átlagember nem ad túl sokat az öltözködésre, hiába van a legújabb mobil a kezében, látszik, hogy a legolcsóbb egyszínű szürke póló van rajta. A legszélsőségesebb eset a (4 csillagos, elegáns) szálloda utazásszervező irodájában és kisboltjában dolgozó srác. Az első nap érdeklődtünk nála, akkor szúrtam ki, hogy a szokásos egyszínű – amúgy inkább alápólónak mondható – felsőjének a jobb kezén van egy nagy folt, mintha egy madár megáldotta volna szerencsével. Semmi baj, előfordul, biztos nem volt ideje átöltözni a nagy rohanásban. Amúgy jó fej volt, beszélgettünk kicsit, kiderült, hogy gyűjti az érméket. Másnap reggel gonodoltam, hogy meglepem, találtam a bőröndben egy 100 Ft-ost, nagyon örült neki. Nézem, bakker ugyanabban a madárszaros pólóban van még másnap is. Ma este (4. nap!!), csak kíváncsiságból elmentem az iroda előtt, még mindig ugyanabban a pólóban nyomja..
- és a végére még egy érdekes trend, a lányok előszretettel raknak a hajukba macskafület imitáló kis háromszög alakú díszeket, mint amilyen Catwoman-nek van. De még az idősebbek is. Megagáz.
-Hogy azért valami pozitív legyen a végére:  bármerre is jártunk, egyszerűen mindenkin látszott a hatalmas munkamorál: a metrótérképosztogatótól a tér oldalán nyársra húzott dinnyét áruló néniig teljes beleéléssel végzik a feladaukat, mitha az életük múlna rajta. 

Most már csak a pakolás van hátra, majd holnap reggel korán ki a reptérre, délelőtt indulás, érkezés délben Helsinkibe (nyerünk 7 órát), majd koraeste már otthon leszünk!