Egyre otthonosabban mozgunk már a városban, úgyhogy eldöntöttük, hogy rámerészkedünk a metróra is. Jó ötlet volt!
Ráadásul ma Peking egy ragyogó arcát mutatta - kisütött a nap! Hurrá!! reggel Irina fedezte fel a furcsaságot, először el sem akartam hinni. És így már azért logikusabbnak tűnik a kép. Mégsem él folyamatosan egy batmani Gotham City szerű pöcegödörben ez a 8.5 millió ember. Igaz, hogy szennyezett a levegő, de azért az elmúlt napok döbbenetes köde inkább a páradús évszaknak volt köszönhető. Éjszaka kitakarított egy front, és ma már - bár gondolom a szennyezettség továbbra is magas - csak simán meleg volt, de teljesen jól látszott az ég, szinte Budapesten érezhette magát az ember. Illetve mégsem, mert a metrórendszer az két külön univerzum - az ő javukra! Minden megálló neve feltüntetve a szerelvény összes pontján angolul is, közben mutatja is, hogy merre járunk. Természetesen elekronikus beléptetési rendszer - a londonihoz hasonló, és itt mindössze 2 jüanba (75 Ft) kerül egy kártya, és bármeddig érvényes, amíg föld alatt vagyunk. Ja és szinte a teljes véros le van fedve. Ma a Nyári Palotában mentünk, kb 1ó:15 percet voltunk a rendszerben, de 2 jüanból kijött. És furamód a föld alatt az emberek is kicserélődtek. Az eddigi felszíni szakadt/szürke mókusokból hirtelen egy teljesen színes világ kerekedett, divatosan felöltözött fiatalok, mindeki kezében a legújabb okostelefonok - az iPhone elég menő itt is. És még egy jópofa dolog van, itt kifejezetten magasnak számítunk :-), még Irina is simán eléri a legmagasabb kapaszkodókat is, én meg egyenesen ellátok a fejek fölött a szerelvény végéig :-) - pedig jó sok egybe van nyitva, így rengeteg kényelmes állóhely van, nagy terekkel.
Útközben beugrottunk egy mekibe, nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen helyi specialitásokat találtak ki: és tényleg: a wrap zöld volt, és valami furcsa állagú hús volt benne (azaz az eljárás azért hasonló), viszont találtunk Jing-Jang szendvicset:
Egy csomagban nyomatták a kettőt, az egyikben csirke, a másikban disznó. Még a szezámmagok színére is ügyeltek!
A Nyári Palota nagyon vagány volt ebben a szép időben (nem győztünk betelni a Nap látványával, kár, hogy a Nagy Falnál, meg a Tiltott Város-os panorámánál nem ilyen volt az idő - lehet, h be kéne még ugrani oda még egyszer, ha továbbra is tiszta idő lesz). Az egyik császár építtette 1750 körül az anyja 60. szülinapjára, hogy az anyucinak szép öregkora legyen a parkban. Ráadásul telenyomatták mindenféle szimbólummal, ami az örökéletre/állandóságra utal (daruk, fenyők, életkövek stb). Aztán először 1860-ban az angol-francia szövetség, majd 1900-ban a boxerlázadás leverésekor a 8 nemzetből álló szövetség rombolta le, de mindig újjáépítették. Amúgy fura, hogy akárhol járunk, minden műemlék leírásánál a végén megjegyzés rovatban ott van, hogy a nyugatiak ekkor és akkor rombolák le / rabolták ki. Sok van Európa rovásán Kínával szemben, az biztos..
Egy másik érdekes dolog a helyiek reakciója az európai emberekre. Kicsit furcsa érzés, hogy most hirtelen ez a szerepkörünk került előtérbe. Az utcán összebiccentünk a többi európaival/nyugati fehéremberrel, megbízunk egymásban, és egymástól tudakoljuk, hogy mi merre van, nem lehúzós-e az adott étterem. Tegnap is a norvégokkal valahogy külön kasztban éreztük magunkat. És persze ugyanez AEGEE nyári egyetemeken közép-európainak lenni, Londonban magyarnak lenni, vagy akár mehetünk még kisebb szociológiai körökbe is. Szóval azért érezhetően megbámulnak minket, de közülünk is főleg Irinát a szőke hajával (és a nők is - gyakorlatilag megfordulnak az utcán ).
Valamelyik nap odajött egy kamaszlány minden bátorságát összeszedve, hogy csinálhatnának-e egy közös képet.
Egy kép a lótuszvirágok nyílásáról (visszatérve a Nyári Palotához):
Nyári Palota - Harmonikus Érdeklődés Parkja
Este még egy kungfuelőadással zártuk a napot, a szállodával szemben van a Vörös Színház, ahová még a város többi szegletéből is elzarándokolnak a túristák turisták, úgyhogy adta magát a dolog. Jópofa volt, nagyon durván todnak pörögni, dolgokat széttörni a fejükön és nem elnevetni közben magukat. Sajna eléggé befáradtam már eddigre az egész napi napon cappolástól (meg az előző napi lefekvés utáni blogírástól :-) ), úgyhogy a meditatív jellegű háttérzenére folyamatosan bealudtam, ahogy kell, és még kungfus sztorikat is álmodtam közben.
